Tenisz: „Fucsovics pályafutása csak most kezdődik”

Az újévkor rajtoló indiai tornán kezdi meg a 2018-as szezont Fucsovics Márton, a jelenlegi első számú magyar teniszező.

 

Fucsovics rövid nyaralásra megy, mielőtt elkezdené a felkészülést (Fotók: Tumbász Hédi)

Az idei évet a világranglista 85. helyén záró játékos keddi sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a februári, budapesti challenger-verseny kivételével – amelyen idén döntőt vívott – helyezésének köszönhetően jövőre már az ATP-tornák főtábláján szerepel. Az indiai Púna után az Australian Open, majd a belgiumi Davis-kupa-párharc szerepel a menetrendjében, aztán Budapest után Dubaj és az amerikai kemény pályás versenyek következnek.

„Most azonban először is elmegyek egy hétre nyaralni, már nagyon régóta várok erre. Aztán három-négy hét kemény felkészülés jön” – árulta el a közeljövőről a 25 éves teniszező, aki idei legnagyobb sikerének az oroszok ellen megnyert szeptemberi Dk-párharcot – melynek révén a mieink 1996 után visszakerültek a világcsoportba –, illetve a top 100-ba való bekerülést tartja. A legfájóbb emlékek közül a US Open első fordulójában a francia Nicolas Mahut-tól elszenvedett ötszettes vereséget említette meg.

Fucsovics Márton köszönetet mondott edzőjének, Sávolt Attilának, családjának és a magyar szövetségnek (MTSZ), amely – mint fogalmazott – akkor is kiállt mellette, amikor a 250. helyen állt, és már-már a visszavonuláson gondolkodott. Megemlítette, hogy a keresett pénzdíjának egy részét „visszaforgatja” a sportágba, és a juniorok felkészülését kívánja segíteni.

Sávolttal (jobbra) komoly csörtéik voltak a közös munka elején

Sávolt Attila – aki az előző top 100-as magyar férfi játékos volt – a közös munka kezdetéről szólva felelevenítette, hogy öt év után költözött haza Amerikából 2015 végén, és ha nem Fucsovics keresi meg őt, akkor nem vállalta volna a megbízatást.

„Voltak komoly csörtéink az elején, Marcinak többek között új volt, hogy napi négy-öt órás kemény edzéseket tartottunk. Az elmúlt egy évből három időszakot emelnék ki: amikor egy évvel ezelőtt Stan Wawrinkánál edzettünk, és a nagyjából tíz lejátszott szettjükből Marci hetet-nyolcat megnyert. Aztán nagy lökést adott neki, hogy áprilisban felépült csaknem tíz hónapos térdsérüléséből, végül sokat jelentett a stuttgarti korai búcsút követő megbeszélésünk, melynek révén túljutott bizonyos mentális problémákon” – sorolta a tréner, aki a 2018-as célként azt jelölte meg, hogy a közös munka folytatásaként megszilárduljon tanítványának top 100-as pozíciója.

„Az én szememben az ő pályafutása csak most kezdődik, amúgy is van még nyolc-tíz éve a legjobbak között” – tette hozzá Sávolt Attila, aki élete legnagyobb élményének nevezte, hogy Fucsovicsot csaknem visszatapsolták, amikor óriási csatában kikapott az ATP-rangsorban negyedik Marin Cilictől a bázeli negyeddöntőben.

Szűcs Lajos, az MTSZ elnöke közölte, nem gondolták volna, hogy az elvégzett többéves munka éppen az idén „jön ki”, de hittek benne.

„Marci igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát a Davis-kupa-csapatban, emellett átadtuk az óbudai Nemzeti Edzés Központot, ATP-tornát rendeztünk, és a kormány támogatásának köszönhetően Magyarország újra az európai élvonalba tartozik” – szögezte le a szövetség vezetője.

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/tenisz/tenisz-fucsovics-palyafutasa-csak-most-kezdodik-2604375

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.